Sajtakadémia

2017. 08. 23.-án a KKASE- Sajtkészítők Egyesülete és az Eszterházy Károly Egyetem Károly Róbert Campusának közös szervezésében lebonyolításra került az I. Sajtakadémia névre keresztelt konferencia.

Az esemény jelentősége hatalmas a hazai kézműves sajtkészítés tekintetében, hiszen nem titkolt célja az volt, hogy a kézműves sajtkészítőket közelebb hozza a tudományhoz, a turizmushoz, de mindenek előtt egymáshoz. A konferencia lehetőséget teremtett a sajtkészítőknek arra, hogy találkozzanak személyesen is egymással, az előadások során megismerjék a sajtkészítéssel kapcsolatos – igen sokrétű – új kutatásokat és eredményeket, megnézzék a kiállítók standjain a tevékenységükhöz szükséges eszközöket, berendezéseket.

A konferencia szervezői igyekeztek a kézműves sajtkészítést minden lehetséges oldalról megközelíteni, így a maga nemében egyedülálló sajtos interdiszciplinaritást tapasztalhattak meg a résztvevők. Az érintett témákat az adott szakterület kiemelkedő kutatói, képviselői prezentálták, professzorok, laboratóriumi kutatók, a közigazgatási intézmények képviselői, gyakorlati szakemberek és természetesen sajtkészítők is voltak az előadók között. 

A konferencián közel 200 vendéget regisztrálhattak a szervezők, akik a szakmai program mellett a támogatóknak köszönhetően szörpöt és bort kóstolhattak, valamint a rendezvény végén egy pazar sajtgasztronómiai kóstolón vehettek részt, merülhettek el a fárasztó nap végén az ízek, sajtok élvezetében. 

A rendezvény sikerét – az első visszajelzéseken túl – bizonyítja, hogy a résztvevők száma reggel 9-től este 18:00-ig alig csökkent, a figyelem nem lankadt, sőt, az előadásokat követően ad-hoc kerekasztalbeszélgetések alakultak ki. 

A szervezők köszönettel tartoznak a két fő szervező képviselőin túl minden támogatónak, szponzornak és mindenek előtt a vendégeknek, hogy ilyen pozitívan fogadták ezt a hagyományteremtő, több szempontból is úttörő eseményt, amely bizonyítja azt, hogy a sajtforradalom igenis létező jelenség hazánkban! 

 

Az esemény meghívója, programja az alábbi linken érhető el:

www.sajtakademia.hu   

 

TÁMOGATÓK


Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Magyar Juh- és Kecsketejgazdasági Egyesület

Agrometal

Lukács László

Bicskei Mezőgazdasági Zrt.

Ficsor Árpád Parasztsajt

Sándor Tamás – Bükki Sajt

Agrolegato

Panni Sajtműhelye

Nagyrédei Kecskefarm

Kutyori konyha

Új Vinoservice Kft.

Magyar Tejgazdasági Kísérlet Kft.

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió