vissza | nyomtatás

Sajtkészítők Egyesülete

A KKASE Sajtkészítők Egyesülete 2006-ban azért jött létre, hogy a munkájával erősítse a kis-, közép-, agrárvállalkozók – 2013-tól hangsúlyosan – a minőségi sajtokat készítő vállalkozók esélyegyenlőségét, versenyképességét. 

Kiemelt feladatunknak tekintjük a sajtkészítő szakma mikro-, kis-, középvállalkozói rétegének érdekképviseletét, egységes arculatának megjelenítését a különböző közösségi fórumokon, rendezvényeken, fesztiválokon Magyarországon és külföldön egyaránt, valamint marketing tevékenységet folytatunk, ezzel is segítve tagjaink versenyképességét, megismerését. Célunk, hogy a sajtkészítőket hatékonyan képviseljük, továbbá ösztönözzük őket arra, hogy versenyképességüket minőségi termékek előállításával és minőségi szolgáltatások nyújtásával növeljék. 

Évente több kiemelt rendezvény megszervezésével segítjük a magyar sajtgasztronómia, sajtkultúra és ez által a magyar vidék fellendülését, népszerűsítését. 2013-ban bekapcsolódtunk a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által koordinált Vidékjáró programba a Húsvéti Sajt Napok szervezésével, mely évről évre a vidék értékeire hívja fel a figyelmet. A sajtkészítés, mint kézműves mesterség, központi helyet foglal el a budavári Mesterségek Ünnepén. Tagjaink színes termék-palettáját kóstolhatják meg a látogatók, emellett sajtkészítési bemutató keretében elleshetik a mesterfogásokat, valamint kipróbálhatják a vajköpülést is. Egyesületünk standjánál interaktív, ismeretterjesztő játékokban vehetnek részt az érdeklődők és a helyszínen berendezett Sajtműhelyben kiállítást tekinthetnek meg a sajtkészítés hagyományos eszközeiről.

A Magyar Sajtút Hálózat koordináló szervezetként célunk, hogy egyre több Sajtútállomás és Sajmegálló létesüljön szerte a Kárpát-medencében. A Magyar Sajtút Hálózat a gasztroturizmus új ágazataként hazánk értékes vonzereje mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében. A régiónkénti eltérő hagyományok adják a gasztroturisztikai kínálat sokszínűségét. A Sajtutakat felkeresve a turisták kulináris élményekkel gazdagodnak, személyes kapcsolatot tudnak kialakítani a kézműces sajtkészítőkkel, sajtkészítés bemutatót láthatnak, sajtkóstolókon vehetnek részt.

Szívesen látjuk sorainkban a tevékenységünk iránt érdeklődő gazdákat, sajtkészítőket és szeretettel fogadjuk az érdeklődőket minden rendezvényünkön!

SAJTRA FEL! ;)  

 

Az Egyesülethez történő csatlakozás módja:

  • rövid, pár mondatos bemuatatkozás e-mailen (titkar.kkase@gmail.com)
  • Csatlakozási Nyilatkozat  kitöltése és visszaküldése email-en (titkar.kkase@gmail.com) vagy postai úton (Levelezési cím: 1026 Budapest, Orsó u. 27.)
  • az éves tagdíj befizetése (magánszemélyeknek, kistermelőknek 12.000 Ft/év, cégeknek, üzemeknek 24.000 Ft/év)

A KKASE- Sajtkészítők Egyesülete bankszámlaszáma: OTP Bank 11703006-20075110

 

Kérjük támogassa Egyesületünket személyi jövedelem adója 1%-val!

Adószámunk: 18713893-1-03

Köszönjük!